Végszó

Amennyibe ezt az üzenetet látjátok, az azt jelenti, hogy sikerült átmenetileg elhárítanunk a technikai problémákat. Rengeteg üzenetet kaptunk tőletek az utóbbi hetekben, sajnos főleg negatív hangvétellel, ezekre még utoljára reagálnék. Nézzük kérdezz-felelek formában:

 „Ahhoz képest, hogy szeptembert mondtak hogy akkor áll le, irtó rendes tőlük hogy még időt sem adnak hogy mások elmentsék a tippeket...”
Az elmúlt hetek kimaradása nem volt szándékos. Nem kapcsoltuk le idő előtt az oldalt. Többször írtuk, hogy olyan jellegű technikai problémával állunk szemben, amit időigényes lenne kijavítani és rengeteg pénzbe kerülne. Ezzel a kettővel pedig eléggé hadilábon állunk. Egyébként ha akartuk volna, lekapcsolhattuk volna bármikor az oldalt, senkinek nem tartoznánk magyarázattal. Ettől függetlenül benneteket akartunk megtisztelni azzal, hogy megpróbáljuk lehetővé tenni az anyagok lementését.

Mindenkinek arra van ideje, amire akarja!
Felnőtt, dolgozó ember ilyet nem ejt ki a száján. Aki így érzi, az marha szerencsés, irigylem is érte. Mindenki másnak ott a munka, a túlórákkal, a család, a háztartás, a számlák, stb. És igen, ha van egy kis szusszanásnyi idő, akkor barátok, pihenés, stb. Amikor eldöntöttük, hogy bezárjuk az oldalt, nem anyagi megfontolásból tettük, hanem mert nem volt rá napi több óránk a munkánk és a magánéletünk mellett. Mi nem tudtuk megoldani. Aki meg tudná, annak hajrá, bárki előtt ott a lehetőség… sok sikert kívánunk.

Hülyeség, hogy havi 12-15.000 Ft-ot fizettek, nagyon sok ingyenes szolgáltató van, át kell rakni az oldalt, azt kész!
Komolyan? Hát hogy erre mi a 7 év alatt nem gondoltunk...  Ez nem így működik. MI és leginkább ÉN tudom, milyen technikai feltételek szükségesek egy ilyen kaliberű oldal stabil működtetéséhez.  Egy ingyenes szolgáltató ezt nem tudja biztosítani. Nyilván ha tudná, nem dobnám ki én sem a pénzt az ablakon.

Van pénzetek, ott a reklám, meg a webáruház!
Aha, hogyne… Hát nem, sosem volt olyan plusz bevételünk, amit ne az oldalba forgattunk volna vissza. Ezt a bevételt is bőven ki kellett egészíteni.

„Úgy gondolom semmi sem lehetetlen, erről ennyit. Én is dolgozok tudom. Amit szeretünk ami fontos és kell aztmeg tudjuk csinálni. Mondvacsinált kifogásokat bárki tud csinálni. 30000 nem a ég. Össze tudjátok dobni. Most ezen múlna, komolyan  :D Én tényleg semmi bántás, meg semmi rossz, de most 30000 ft választ el attól, hogy lementsek néhány dolgot,meg több száz ember xD”
1. Mindenkinek üzenem, aki ilyeneket irkált, hogy megadnánk a bankszámlaszámunkat.  Jól jönne ez a  csekély kis összeg…
2. „Tényleg semmi bántás, meg semmi”, de miért is kéne nekem vagy nekünk ennyi pénzt áldozni havonta azért, hogy az ehhez hasonló hálátlan emberek lementhessenek valamit, amiért mi rengeteget dolgoztunk, amit hobbiként csináltunk? Hatalmas kavarodás él a fejekben. Évekig nyújtottunk valamit, szívből, szeretettel, de sosem alanyi jogon járt nektek!  Ez egy hobbi oldal volt, nem pedig a hivatalos oldal vagy terméktámogatás. Nem volt kötelező csinálnunk és nem kötelező évekig üzemeltetnünk.

Igazából meg se akarjátok javítani az oldalt!
Tény. Már nem fektetnék bele több energiát. Sok idő lenne, és mint írtam, ez már nem megy, már nem akarjuk a magánéletünk rovására tovább csinálni, jó ideje így működött már.  Azon voltam, hogy amit a legjobban hiányoltok, a tippeket újra elérhetővé tegyem Nektek.  Ennyi telt tőlem, tőlünk. Majd jól beállunk egy szoba négy sarkába büntiből.

Hol a fórum, a galéria, meg a többi?
Csak a legfontosabbakat kapcsoltam vissza.  Nem tovább akarom üzemeltetni az oldalt, hanem megadni Nektek az esélyt, hogy mentést készíthessetek magatoknak. Ne kérjétek, hogy ezt vagy azt kapcsoljuk még vissza, nem fogjuk.

De miért zártok be valójában?
Az előző két hírben nagyon szépen kifejtettük Nektek, fölösleges lenne sokadjára is ugyanazt leírni. Ha nem hiszitek el, azzal nem tudunk mit csinálni.

De tartsátok már meg az oldalt archívumnak! Mi van, ha később kell egy tipp? Ti miért nem csináltok mentést?
Nem tudjuk megtartani. Ezerszer leírtuk már az okát. Próbáljátok meg lementeni, amit tudtok, sajnos mást nem tudok mondani. A másik kérdést szintén rengetegszer feltettétek, már többször megválaszoltuk. Nem tudunk már erre időt szakítani. Ha tudnánk, az oldalt sem kellene bezárni. Ha a Tipp Tár simán html fájlokban lenne tárolva, akkor feltennénk Nektek. Azonban az egész SQL adatbázisban van, tehát ahhoz, hogy Ti ebből értékelhető, olvasható szöveget kapjatok, nekünk ugyanúgy egyesével kellene lementeni minden anyagot. Ha megoldható lett volna a mentés készítés egyszerűen, akkor megoldottuk volna. De látjátok ti is, hogy ez egyesével mekkora feladat, ez nekünk sajnos nem fér bele. Ezért igyekeztünk újra elérhetővé tenni az oldalt nektek.

Most már elérhetőek maradtok szeptemberig?
Nem tudjuk megígérni. Rengeteget dolgoztam azon, hogy visszakapcsoljanak minket. Szeretnénk, de innentől nem rajtunk múlik. Ha megint lekapcsolnak minket, akkor viszont már végleges lesz.

Nem válaszoltok se Facebookon se e-mailben. Miért nem törődtök már velünk?
Mert –tisztelet persze a kivételnek- az esetek 99%-ában ugyanazt kérdezitek. Amit leírtunk már tucatszor. Csak nem veszitek a fáradtságot  -most sem-, hogy visszaolvassatok. Az e-mail címünk azért él még, hogy ha valami fontos kérdés felmerülne, elérjetek, nem akarjuk a magán címeinket kiadni. De technikai és játékmenet problémákkal kapcsolatban már nem segítünk, ezt is többször írtuk. Akinek ilyen jellegű gondja van, bátran forduljon a kiemelt oldalakhoz, akikről a hír végén olvashattok.

Jó, zárjatok be. De akkor mi most hová menjünk? Van másik hasonló színvonalú oldal?
Jelenleg ekkora cikk tárral rendelkező nincsen. De ne felejtsétek el, ez nekünk is 7 évünkbe került. Kiemelt oldalakat tudunk Nektek ajánlani.

Jó, de ők nem olyanok, mint a My Sims.
Nem, tényleg nem. De nem is kell olyannak lenniük. Idővel Ti sem fogjátok azokat az oldalakat hozzánk hasonlítani. Hagyjatok időt nekik bizonyítani. Attól mert más, nem biztos, hogy rosszabb, sőt! Engem és az oldalt sem szerettek 7 évvel ezelőtt, mert rá mertem nyitni két komoly, nagy, konkurens oldalra, és hát látjátok, mi lett a vége… :) Mi tényleg sok sikert kívánunk mindenkinek!

Nem sajnáljátok, hogy bezártatok? Nem bántátok meg?
Ez két különböző dolog. Sajnálni sajnáljuk nagyon. Mind a négyen. De itt volt az idő, hogy pontot tegyünk életünknek erre a szakaszára és elindítsunk egy másikat. Aki zárt már le komolyabb dolgokat az életében, az tudja, miről beszélek. Aki még nem, majd megtapasztalja és megérti.

Összegzés: Nagyon, és tényleg nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik támogattak és támogatnak minket. Azoknak, akik megértik a döntésünket. Vagy mondjuk, hogy az én döntésemet, mert a végszót én mondtam ki. Köszönjük azoknak is, akik nem értik, de elfogadják. Azoknak pedig, akik nem értik és nem is akarják elfogadni, csak azt mondhatom, hogy a döntésünk végleges, megváltoztathatatlan.   Más oldalakkal ellentétben záráskor megadtuk a lehetőséget Nektek, hogy elmondhassátok, amit gondoltok ezzel kapcsolatban, ti is elbúcsúzhassatok.  Máshol ez nem szokás, valószínűleg nem véletlenül. Mehet a sárdobálás nyugodtan, haragudhattok, szidhattok minket, de egy dolog tény. Az oldal a mi tulajdonunk, mi döntjük el, mi lesz vele. Az életünkkel, az időnkkel és a pénzünkkel is mi rendelkezünk. Nagyjából senkinek semmi köze hozzá. Ha nem hiszitek el az indokainkat, akkor ez van. A ti dolgotok, a tényeken ez nem változtat semmit. Csak az a mérhetetlenül önző szemlélet sajnálatos, hogy sokan azt hiszik, szemét módón megfosztjuk őket valamitől, az pedig eszükbe sem jut, hogy az elmúlt 7 évben mennyit kaptak…  Mi hálásak vagyunk az elmúlt 7 évért, működhetne ez fordítva is… Viszont én nagyon nem érzem méltónak az oldalhoz és az elmúlt 7 évhez ezt a folyamatos magyarázkodást, ezért nem is teszem többet. Se itt, se a fórumokon, se Facebookon.  Mindent leírtunk, amit ezzel kapcsolatban tudnotok kell.

Bízom benne, hogy az általunk ajánlott oldalakon megtaláljátok azt, amire szükségetek lesz a jövőben:

http://simstales.weebly.com

http://www.simsgames.hu

http://noangelbrigi.blogspot.hu

http://simsvip.com

Búcsú-kiegészítés

Úgy éreztük, néhány dolgot tisztába kell tennünk még a zárással kapcsolatosan, mert nagyon sok kérdést kaptunk.

A legfontosabb, hogy a döntés hosszas mérlegelés után született meg, nem hirtelen felindulásból (és nem a leállás miatt). Értjük, miért kéritek, hogy gondoljuk át, de higgyétek el, rengeteg álmatlan éjszaka előzte meg a bejelentést, de ez az egyetlen döntés, amivel együtt tudunk élni.

Ezen kívül sem eladni sem tovább adni nem szeretnénk és nem is fogjuk az oldalt. Rossz vezetéssel, hanyag hozzáállással rövidtávon tönkre lehetne tenni azt, amibe mi évekig a szívünket-lelkünket beleadtuk. Ezt Ti sem akarnátok, ahogyan mi sem.  Szeretnénk, ha a munkánk így maradna meg az emlékezetetekben, ahogyan most írtok róla. Kedves emlékként…

Mi tudjuk a legjobban, mennyi munkát és energiát fektettünk az oldalba, nem kell minket szemrehányóan emlékeztetni rá. Lehet, hogy néhányan igazságtalannak érzitek a bezárást, ahogyan azt többen ki is fejtették, de a mysims.hu nem egy alanyi jogon járó valami, hús-vér emberek működtetik. Ha mi éveken keresztül Nektek próbáltunk örömet szerezni, most hagy kapjuk meg mi is az esélyt arra, hogy a saját életünket élhessük boldogan, nem pedig naponta azon görcsölve, hogyan teremtsünk egyensúlyt a munka-magánélet-mysims.hu háromszögben, amiben mindig a magánélet állt vesztésre.

Értjük, hogy össze akarjátok fogni a közösséget, mert fontos részét képezte az életeteknek. A mienknek is. De mysims.hu klón oldalakat ne hozzatok létre. Tiszteljetek meg minket ennyivel. Emléket állítani nem jelent egyet a másolgatással. Örülünk, ha tovább él valahol ez a közösség, de az, hogy hagyjuk, hogy az új oldalakat/fórumokat a mysims.hu –n reklámozzátok, az nem azt jelenti, hogy bármelyiket is támogatnánk.  Soha egyikre sem mondtuk azt, hogy igen, ez lesz az utódunk. Ezt egyébként sem mi döntjük majd el, hanem a látogatók. Ettől függetlenül természetesen mindenkinek sok sikert kívánunk!

Tudjuk, mennyi tartalom van fent az oldalon. Mi tudjuk a legjobban. De miivel a bezárás mögötti egyik indok maga az időhiány, ezért ne kérjétek tőlünk, hogy készítsünk Nektek egy komplett mentést, mert nem tudunk. Ha lenne rá időnk, akkor tudnánk tovább vinni az oldalt.  A tárhely sem bírná el, ha mindenki egyszerre kezdene több GB anyagot menteni. Ezen kívül sajnos nem áll módunkban archívumként megőrizni az oldalt, hiába kéritek. Nem azért, mert szívtelenek vagyunk, hanem mert nekünk ez havonta sok pénzbe kerül. Szeretnénk ezt a havi kiadást inkább a jövőnkbe fektetni. Viszont szeptember 20-ig van még kb. 4 és fél hónap, ami igazán érdekel benneteket, az addig bőven lementhető. Azonban csak és szigorúan magán célra, a jogi nyilatkozatunk a továbbiakban is érvényes!

(Segítség a mentéshez: Minden anyagnál van egy nyomtatás link, amivel kaptok egy egyszerűsített nyomtatási képet, amely tartalmazza a szöveget és a képeket. Vannak ingyenes pdf készítő programok, azokat ha feltelepítitek, ki lehet választani nyomtatónak. Így pdf formátumban le tudjátok menteni az egészet. De az is megoldható, ha kijelölitek az egészet és bemásoljátok Wordbe. )

A hosszú hétvége végén lekapcsoljuk az Interaktívban a kérdezési lehetőséget, de maga az Interaktív szeptemberig elérhető marad, a korábbi kérdések visszakereshetőek. Fontos kérdés esetén az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címünk él szeptemberig, de nem ígérünk azonnali választ.

Szeptember 20-a után pedig minden leáll, a weboldal, a webáruház, a fórum, a levelezés. A mysims.hu végleg lekapcsol.

Mindenkinek köszönjük a sok jó kívánságot, a kedves szavakat, ezek a reakciók mutatják, hogy volt értelme az elmúlt 7 évnek. Köszönjük! :)

Galaxya, Mazsola, Nana, Teteci

Búcsú

Kedves Látogatóink!

Elnézést kérünk a kimaradt napokért, sajnos olyan jellegű, váratlan technikai probléma merült fel, melyet időigényes volt megoldani.

Nehéz egyáltalán belekezdeni ezekbe a sorokba, mert bár tudtunk, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat is, a döntésünket –mely egyébként teljesen független a leállástól- nem volt egyszerű meghozni. Úgy határoztunk, hogy a  mysims.hu szeptemberben végleg bezárja kapuit.  7 évvel ezelőtt kis hobbi oldalnak indult, amely időközben Magyarország legnagyobb Sims témájú portáljává nőtte ki magát, és amely mind a négyünknek nagyon sokat jelentett és jelent a mai napig. Rengeteg örömöt és szeretetet kaptunk, ugyanakkor rengeteg energiát és időt fektettünk abba, hogy napi szinten friss információval és tippekkel láthassunk el Benneteket. A 7 év azonban rengeteg idő, mindannyiunknak más irányt vett az élete, ebbe pedig már nem fér bele az az idő, amelyet az oldalra kellene fordítanunk, hogy tisztességesen, becsülettel végezhessünk a munkánkat. Máshogyan pedig nem szeretnénk, az nem lenne fair sem Veletek, sem saját magunkkal szemben.

Nagyon hálásak vagyunk Nektek mindazért, amit az elmúlt években kaptunk Tőletek. Külön szeretnénk megköszönni a csodálatos moderátoraink munkáját, hogy segítettek nekünk abban, hogy itt igazi közösség alakulhasson ki.  Az, hogy eljuthattunk idáig, a Ti érdemetek is.

Mindig jó szívvel fogunk visszagondolni ezekre az évekre, bízunk benne, hogy ti is szívesen gondoltok majd vissza ránk.

A zárást a következő ütemben tervezzük:
- A weboldalt a mai naptól már nem frissítjük, a továbbiakban az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címünk él csak 2014.09.20-ig.
- Az Interaktív 2014. 05.04. éjfélig marad aktív, utána kikapcsoljuk a kérdezési lehetőséget.
- A fórum aktív marad 2014.09.20-ig, ezt követően pedig végleg lekapcsoljuk a weboldallal együtt.

Vigyázzatok magatokra, Sims-szel teli szép éveket kívánunk!

Galaxya, Mazsola, Nana, Teteci

My Sims Webáruház