Lehetőségek

A játék során több alkalommal találkozhatunk karrierhez vagy jártassághoz kapcsolódó Lehetőségekkel. Ezeken kívül úgynevezett Különleges lehetőségeink is vannak, melyek függetlenek a sim által végzett munkától vagy képzettségétől. A lehetőségek esélyt biztosítanak simednek, hogy bizonyos feladatok végrehajtásával előrelépjen a karrierjében, illetve továbbfejlessze jártasságait. A hivatással kapcsolatos lehetőségek mindig a munkahelyen érik őket, míg a jártasságokhoz kötődők bármikor megérkezhetnek telefonhívás formájában. Az újságban, illetve a számítógépen keresgélve a simek különleges lehetőségekre is rábukkanhatnak.

A Lehetőségeket a Lehetőségek panelen kísérheted figyelemmel.

A lehetőség felbukkanása után azonnal elfogadhatod vagy elutasíthatod azt. Elutasítani később is lehet, szintén a Lehetőségek panelen, ha a jobb egérgombbal kattintasz rá.

Számos lehetőség időkorlátos, vagy csak akkor tekinthető befejezettnek, ha simed lejelentkezik utána, egy közösségi területen, vagy egy simnél például.

Ha a simed elfogadott egy lehetőséget, amíg nem teljesül vagy nem évül el, az adott típusból nem kap újabbat. Így egyazon időben simed egy karrier, egy jártasság és egy különleges lehetőségre koncentrálhat.

A Lehetőségek teljesítéséhez segítséget nyújt a térkép. Válts térkép nézetre, és a rendelkezésedre álló lehetőségek ikonja is látható lesz.

Az ikonra kattintva információhoz is juthatsz a teljesítéssel kapcsolatban.

A My Sims.hu oldal szeretné a segítségetekkel összegyűjteni az összes játékban előforduló lehetőséget. Az itt következő táblázatok erősen hiányosak, köszönettel fogadunk mindenkitől képet a további lehetőségekről, hogy pótolni tudjuk.

A Lehetőségek pontos leírását elolvashatjátok, ha a nevére kattintotok a táblázatban.

Jártasság lehetőségek

Atlétika

Lehetőség Feladat Jutalom
Fuss mindenütt! Kocogj megadott ideig 550 $
Profivá válni Állást vállalni Profi sport karrierben 250 $, és 25 egység a munkahelyi teljesítménymutatón
Gyakori kimerültség Edzeni bizonyos számú kimerültségig 400 $
Szétvet az energia Felpumpálódni +5 atlétikaegység; Furán hatalmas hangulatjelző
Az egészségügyi szemináriumon Szemináriumot tartani a kórházban 250$, +30 kapcsolatpont
Izmos izmozás Verseny a stadionban - időkorlátos! 750$, +10 atlétikaegység
Húzz bele! Használd a Mindent bele - opciót edzés közben bizonyos ideig +8 atlétikaegység
Kézben tartani a tömeget Menj segíteni a színházba pénz
A teljes kör Edz különféle kardio és erőnléti módszerrel pénz
Add össze! Növeld egy pontnyit az erőnléted pénz

Kertészkedés

Lehetőség Feladat Jutalom
A köpködés sosem volt ilyen mesés Bizonyos számú nagyon finom vagy jobb görögdinnye leszállítása az étterembe pénz
Citrom kerestetik Bizonyos számú nagyon finom vagy jobb zöld citrom leszállítása az étterembe pénz
Egy szatyornyi termény Bizonyos számú nagyon finom vagy jobb zöldség leszállítása az étterembe 3 ritka és 1 különleges zöldség az eszköztáradba
Fokhagymás finomság Bizonyos számú fej nagyon finom vagy jobb fokhagyma leszállítása az étterembe pénz
Paprikaparádé Bizonyos számú nagyon finom vagy jobb paprika leszállítása az étterembe pénz
Szokatlanul jó 20 kiváló termény leszállítása az étterembe papsajtot ültethetsz
Kiemelkedően ritka 10 kiváló vagy jobb házi termesztésű papsajt leszállítása az étterembe steak és burger ültethető lesz
Növények növénye 10 kitűnő minőségű steak leszállítása az étterembe 2 omninövény mag
Szüret - épp időben Bizonyos számú nagyon finom vagy jobb termény leszállítása az étteremben - időkorlátos! pénz
Teljességgel pompás termények Bizonyos nagyon finom vagy jobb termény leszállítása bizonyos simnek pénz
Tökéletes termény Bizonyos számú tökéletes termény leszállítása bizonyos simnek pénz
Kitűnő hozzávalók Bizonyos számú kiváló termény leszállítása bizonyos simnek pénz
Az élet gyümölcse Vigyél egy életgyümölcsöt bizonyos simnek pénz
Gyümölcsflambé Bizonyos számú lánggyümölcs az Irodaházba - Időkorlátos pénz

Ezermester

Lehetőség Feladat Jutalom
Barkácsleckék Adott időben elmenni az iskolába pénz
Dönts el egy vitát Beszélgess bizonyos simmel kapcsolatjavulás, pénz
Hozd vissza a dübörgést Fejleszd tovább bizonyos sim magnóját pénz
Csapdás próbatétel Sims 3 A Világ körül Hatástalaníts egy csapdát Egyiptomban pénz
Méghogy a zöldség egészséges... Javítsd meg a lefolyót a Bisztróban pénz

Főzés

Lehetőség Feladat Jutalom
Burgerek az egyenruhás simeknek Készíts egy tál hamburgert és vidd a rendőrörsre + főzésegység
Egyik séftől a másikig Találkozz bizonyos simmel és beszélgessetek a főzésről + főzésegység, kapcsolatjavulás
Friss és ropogós süti eladó Süss két tál aprósüteményt és vidd az iskolába pénz
Lefőzőverseny Vigyél egy tál házi készítésű ételt a bisztróba pénz
Néhány kiváló palacsinta Sims 3 A Világ körül Vigyél kiváló francia palacsintát az Étterembe + főzésegység, pénz

Gitár

Lehetőség Feladat Jutalom
Hogan elmondja, hogyan Látogass el a könyvesboltba + gitárjártasságegység
Örömzene az utcán Bizonyos mennyiségű borravalóért játszani, majd meglátogatni bizonyos simet pénz és kapcsolatjavulás

Horgászat

Lehetőség Feladat Jutalom
Tréfás hal Egy tragikus bohóchal leadása a Márió Nett Közösségi Színházban pénz
Robothal v2.0 Egy robothal leadása a tudományos laborban pénz
Krokodilvadászat Sims 3 A Világ körül Vigyél egy krokodilt a Tudományos laborba pénz
Sárkányra vadászni Sims 3 A Világ körül Bizonyos számú sárkányhal a Katonai bázisnak pénz

Írás

Lehetőség Feladat Jutalom
Egyszemélyes történelem Bizonyos sim életrajzának megírása pénz, kapcsolatjavulás
Kijavítani a múlt hibáit Írj valamit 100$ jogdíjért kapcsolatjavulás, írás jártasság fejlődik
Az élet kabaré Írj kabarét egy simnek jobb kapcsolat, pénz
Bátorság Írj egy sci-fi regényt egy simnek jobb kapcsolat, pénz
Egy cseppnyi dráma Írj drámát egy simnek jobb kapcsolat, pénz

Logika

Lehetőség Feladat Jutalom
Rejtvény, az élet sója Menj a könyvesboltba és vegyél részt a versenyen - időkorlátos!  
Stimuláló hatású kísérlet Menj a laborva és vegyél részt a kísérletben  
Kirakóspánik Menj az áruházba pénz
Logika 101 Menj az iskolába pénz
Szenet stratégia Sims 3 A Világ körül Tanuld meg a szenet nevű játékot Egyiptomban + logikaegység, pénz

 

Festés

Lehetőség Feladat Jutalom
Művészek ha összejönnek Menj a könyvesboltba lazulni a művészekkel  
A művészet és az üzlet viszonya Vigyél bizonyos számú képet a Ba Lek céghez pénz, jobb kapcsolat a dolgozókkal
A művészet tudománya Vigyél egy képet a Laborba bizonyos összeg értékűt pénz
Szállíts le egy festményt Franciaországba Sims 3 A Világ körül Szállíts bizonyos értékű festményt Franciaországba pénz, vízumpontok
Helyi művészek kiállítása Nézd meg a kiállítást az irodaházban + festésegység, jobb festmények

 

Karizma

Lehetőség Feladat Jutalom
     

Szobrászat Sims 3 Álomállások

Lehetőség Feladat Jutalom
A bűn szobra Menj a rendőrségre pénz, jobb kapcsolat a dolgozókkal
Szobor egy barátnak Készíts szobrot egy simnek jobb kapcsolat, + szobrászategység, pénz

 

Fényképészet Sims 3 A Világ körül

Lehetőség Feladat Jutalom
Vízumkép Készíts képet egy simről jobb kapcsolat, pénz

Feltalálói jártasság Sims 3 Álomállások

Lehetőség Feladat Jutalom
A jövő titkai Építs időgépet egy simnek jobb kapcsolat, pénz
Technikai kérdések Győzz meg bizonyos számú simet pénz, jobb kapcsolat a városháza dolgozóival

Harcművészet Sims 3 A Világ körül

Lehetőség Feladat Jutalom
Próbababa Eddz a fabábúval és számolj be egy simnek jobb kapcsolat, pénz

Nektárkészítés Sims 3 A Világ körül

Lehetőség Feladat Jutalom
Szőlőtaposóban Vigyél kíváló szőlőt a színházba pénz

 

Különleges lehetőségek

Lehetőség Feladat Jutalom
A feneketlen bendők versenye Menj az étterembe - időkorlátos! pénz
Amatőrök olimpiája Menj a stadionba - időkorlátos! pénz
Ó, én szellemem Vigyél egy urnát a tudományos laborba Lásd Feltámasztás tipp
Sakkverseny Menj sakkozni bizonyos helyszínre és nyerj bizonyos számú partit - időkorlátos! pénz
Közösségi grillmaraton Grillezz a parkban - időkorlátos! pénz

 

Karrier lehetőségek

Iskolai lehetőségek

Lehetőség Feladat Jutalom
Meleg helyzet Menj be a suliba a szabadidődben - időkorlátos! tanulmányi eredmény javul, pénz
Kutatás Menj az áruházba tanulmányi eredmény javul
Iskolai cimborák Barátkozz össze bizonyos simmel tanulmányi eredmény javul
Diákmeló Keress részmunkaidős állást tanulmányi eredmény javul
Ajánlott olvasmány Követelj kiválóságot, kerüld a középszerűséget elolvasása tanulmányi eredmény javul
Írókör Fejlődj egy írás pontnyit tanulmányi eredmény javul

Konyhaművészet

Lehetőség Feladat Jutalom
Tanulj meg egy receptet Tanulj meg egy bizonyos receptet +10 főzésegység, 800$
Finom falatok Egyél egy társaddal az étteremben +20 egység a teljesítménymutatódon
A savanyú alma hatalma Vigyél be 10 rossz minőségű almát az étterembe +20 egység a teljesítménymutatódon
Főzz a legjobbal Főzz a kapott alapanyagokból és vidd vissza az étterembe Változó számú kiváló és tökéletes minőségű termény az eszköztáradba

Katona

Lehetőség Feladat Jutalom
A jó bornak is kell a cégér Menj a Ba Lek helyszínre pénz
Űrzűr! Túlóra 4000$; teljesítménymutató emelkedés
Vége a nyikorgásnak Hogyan bánjunk a nyikorgó motorokkal és pilótákkal elolvasása +20 teljesítménymutató emelkedés, +25 kapcsolati pont a főnökkel
K.A.T.T Menj szabadidődben a katonai bázisra és menj végig a teszten teljesítménymutató emelkedés, fizetésemelés
Gyorstalpaló pilótaképzés Tanulj meg repülni 21 nap alatt elolvasása +20 teljesítménymutató emelkedés, +25 kapcsolati pont a főnökkel
A M.A.M.I kedvence Tanulj mechanikát és kerülj jó hangulatba, majd menj a bázisra teljesítménymutató emelkedés, fizetésemelés

Újságírás

Lehetőség Feladat Jutalom
Barátság egy sztoriért Összebarátkozni bizonyos simmel +25 egység a teljesítménymutatón, fizetésemelés
Csak hatékonyan! Hatékonyabb munka a szövegszerkesztés modern eszközeivel elolvasása +15 egység a teljesítménymutatón, +20 kapcsolatpont a főnökkel
Egy kis pluszmunka Írj otthon cikket majd menj a munkahelyedre teljesítményemelkedés
Korrektúra Korrektúrázz egy cikket - időkorlátos! +20 egység a teljesítménymutatón, 250$
Sikerre szomjazva Írj egy sikercikket otthon +30 egység a teljesítménymutatón, 1000$
Ülj, hallgass és tanulj! Jelenj meg a Márió Nett Színházban +30 teljesítmény emelkedés, +30 kapcsolatpont a munkatársaiddal
Varázsdoboz Nézz tévét bizonyos számú órát 350$
Városházi vakerálás Menj a városházára +30 egység a teljesítménymutatón, fizetésemelés

Zene

Lehetőség Feladat Jutalom
A tengerben lebegni Hogyan vetessük észre magunkat a rajongók tengerében elolvasása +15 egység a teljesítménymutatón, +20 kapcsolatpont a főnökkel
Audiotanulmány Hallgasd a rádiót +25 egység a teljesítménymutatón, +30 kapcsolatpont a munkatársakkal
Maradj a zenéért Túlóra +20 egység a teljesítménymutatón, +25 kapcsolatpont a munkatársakkal
Macskapásztorkodás zenére Macskapásztorkodsá:Zenei kiadás elolvasása teljesítménymutató nő
plusz kapcsolatpontok a főnökkel
Képzett gitáros Fejleszd a gitárjátékod teljesítménymutató nő

Profi sport

Lehetőség Feladat Jutalom
Az ügynökök elkápráztatása Játsz a meccsen  
Jegyszámlálás Túlóra  

Tudomány

Lehetőség Feladat Jutalom
Mutasd a robotot A robotláma evolúciója c. könyv elolvasása teljesítménymutató nő
plusz kapcsolatpontok a főnökkel

Rendfenntartás

Lehetőség Feladat Jutalom
A gyerekekért Menj az iskolába - Időkorlátos Fizetésemelés
Apokalipszis... nem most Menj a Díszpolgár Raktár Kft-be pénz
A tökéletes álca Találkozz négy kínaival Fizetésemelés, teljesítmény nő
Csempészellenes óvintézkedések Vigyél négy hétköznapi ereklyét a Rendőrségre pénz, teljesítmény nő, fizetésemelés

Hírnév lehetőségek - Leszáll az éj

Lehetőség Feladat Jutalom
A jó bornak is kell a cégér... Sims 3 Leszáll az éj Menj a BaLek céghez hírnévpontok, pénz
A lámapásztori képzés megmentese Sims 3 Leszáll az éj Menj a középiskolába hírnévpontok
Friss hal Sims 3 Leszáll az éj Szállíts halakat a sztárnak hírnévpontok, pénz
Híres porhüvely Sims 3 Leszáll az éj Eddz négy órán át hírnévpontok
Szántsd fel a táncteret Sims 3 Leszáll az éj Táncolj 3 órán át a Szórakozóhelyen hírnévpontok, pénz

 

A tippet Mazsola állította össze

My Sims Webáruház