Kísértetvadász

Bevezető

Szakmai lépcsőfokok

Munkába állás mozzanatai, munkalehetőségek

Felszerelés és ruházat

Kitüntetések

Szellemek

Egyéb lehetőség

Bevezető

A Sims 3 Álomállások kiegészítő szakmáival minden Sim megtalálhatja a hozzá legközelebb álló karrierlehetőséget. Kísértetek természetesen nincsenek... vagy mégis? Sok a kétkedő, sőt, a legtöbb Sim ennek ellenkezőjét vallja, természetesen csak addig, amíg bútoraik nem kezdenek el furcsán mozogni, vagy az ük-ük-üknagymamát nem találják a fürdőkádban. Ekkor hívják segítségül a kísértetvadászt, aki minden paranormális jelenséggel felveszi a harcot és mielőbb rendet teremt a Simek otthonában.

Ő itt Gia Brava, Twinbrook új lakója. Szülei szerint mindig is kissé különc volt, olyan, aki állandóan egy álomvilágban él. Végtelenül romantikusnak tartja a kísértethistóriák bátor hőseit, ezért úgy döntött, belép közéjük. Életének leghőbb vágya, hogy Paranormális szakértő váljon belőle.

Többféle módon lehet elhelyezkedni kísértetvadászi munkakörben. Ezek egyike, ha felkeresed azt a helyszínt, ahol erre a munkára jelentkezni lehet. Menj tehát el a Kutatólaborba.

Itt válaszd a "Vállaljon állást kísértetvadászként" lehetőséget.

Végezetül fogadd el a választott hivatást!

Az új szakmák hivatáspanelje eltér az eddig megszokottaktól. Van egy fix heti bér, amelyet minden vasárnap kapsz kézhez. Előléptetéshez a Munkatapasztalat mércét kell "megtölteni". Ez a kísértetvadász szakmánál három dologtól függ:
- paranormális nyomozás
- szellemek és kísértetek elűzése
- logika jártasság fejlesztése

Munkanapokon két-három munkalehetőséget kapsz. Minden teljesített munka után a heti bér fele a fizetség, ezért ki merem jelenteni, hogy sokkal több simoleont lehet keresni az új szakmák elvállalásával, mint a régi, hagyományos karrierekkel. Ráadásul, ha két munka között szintet vált Simed, akkor a másodiknál már az annak megfelelő fizetséghez jut hozzá. Hagyományos munkánál ez nem így van. Ha a munkanap közben az előléptetési mérce megtelik, a ledolgozott nap végén léptetik csak elő, munkájáért még a régi napi bért kapja. Azonban a hagyományos munkánál járt előléptetési bónusz, az új szakmáknál ilyen nincs!

Szakmai lépcsőfokok

Ssz
Név
Munkaidő
Munkanap
Heti bér
Velejáró
1
Kártyajós 17.00-03.00 HKSZeCSP
280 $
uniformis, DémonDöngölő
2
Ektoplazmapucoló 17.00-03.00 HKSZeCSP
344 $
 
3
Hajmeresztő zajok elhallgattatója 17.00-03.00 HKSZeCSP
400 $
 
4
Szellemszekáló 17.00-03.00 HKSZeCSP
520 $
 
5
Szeánszvezető spiritiszta 17.00-03.00 HKSZeCSP
640 $
LidércLokátor
6
Démonelhárító 17.00-03.00 HKSZeCSP
840 $

uniformis

7
Adrenalinhajhász 17.00-03.00 HKSZeCSP
1144 $
 
8
Médium 17.00-03.00 HKSZeCSP
1480 $
fejlesztett DémonDöngölő
9
Az okkultizmus tudora 17.00-03.00 HKSZeCSP
1840 $
 
10
Paranormális szakértő 17.00-03.00 HKSZeCSP
2480 $
digitális szellemdetektor

Mj: Kattints a lépcsőfokok elnevezéseire, így elolvashatod az előléptetéskor kapott üzeneteket!

Munkába állás mozzanatai, munkalehetőségek

Kísértetvadász szakmának nincs munkahelye. Munkanapokon a lehetőségekben felmerülő szomszédok otthonában dolgozhat Simed. A munkaidő kezdetekor egy figyelmeztető üzenetet kapsz, amelyben felsorolják az aznapi elvégezhető feladatokat.

Válts térképnézetre, itt jobban áttekintheted, hol, milyen munkák várnak rád. A következő munkalehetőségek közül választhatsz:
- Szelleminvázió
- Paranormális nyomozás
- Poltergeistvadászat
- Kísérteties jelenlét (5. szinttől)
- Dühödt kísértetek inváziója (általában 7. szinttől)
Vegyük ezeket egyenként!

Mielőtt továbbmennék, szeretném felhívni a figyelmedet egy nagyon fontos dologra: szellem és kísértet nem ugyanaz! A szellemek színes, átlátszó, lebegő pacák, míg a kísértetek emberformájúak!

Szelleminvázió

A kísértetvadász legalapvetőbb feladata, hogy megtanulja a szellemek kiűzését más Simek otthonából.

Miután elvállaltad a munkát, kísértetvadászod a helyszínre hajt. A szellemekkel teli házat sejtelmes ködbe burkolva találod, a szobák pedig el vannak átkozva, erre utal kísérteties színük. Az egész folyamat alatt félelmetes zene szól.

A képernyő bal oldalon olvashatod feladatodat, ez jelen pillanatban 3 szellem kiűzése. A képernyő jobb felső sarkában pedig a megbízód üzenetét láthatod.

Simem észrevett egy szellemet. A szellemek lehetnek házon belül és kívül is, sőt átlebegnek a falakon, így ne csodálkozz, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnnek szemed elől.

Egyszerűen csak rá kell kattintani, és kiválasztani az "Űzze el" lehetőséget!

Ekkor Simed előkapja a DémonDöngölőt és aztán mindent bele!

A szellem befogását a feladatoknál is jelzik, valamint kapsz némi információt, hogy milyen típusú, korú és értékű szellemet sikerült palackba zárni.

Miután a feladatot teljesítetted, a köd megszűnik, az elátkozott szobák újra régi fényükben ragyognak és a zene is elhallgat.

Paranormális nyomozás

Nemcsak Simek házát, de középületeket is ellephetik szellemek.

Természetesen most is megkérnek arra, hogy mielőbb vizsgáld ki a problémát.

A középület környéken szintén megjelenik a köd, a nyomasztó szín és a kísérteties zene. Mivel a középület nyúljárat, így nem láthatod, mi zajlik odabenn. Simed csak besétál, teszi a dolgát, miközben érdekes üzeneteket kapsz arról, mi történik az épület belsejében. Egy-két óra múlva kísértetvadászod előjön és megkapja a munkáért a pénzt.

Poltergeistvadászat

Ez a kedvencem: kopogószellemvadászat!

A kopogószellemek tárgyakba bújnak, melyek így rázkódni kezdenek. Az elején még egyszerűbb, mert kis házakban nagy tárgyakat kell megtalálnod. Minél ügyesebb vagy, annál kisebbek lesznek a tárgyak és annál nagyobb házakban kell keresgélni. Kis segítséget nyújt, hogy ha a közelben megbűvölt tárgy van, a zajok hangosabbak lesznek!

Az "Ördögűzés" opcióval tudod a szellemeket befogni. Ha nem vagy elég ügyes, másik tárgyba vándorolnak!

Kísérteties jelenlét

Itt már igazi kísértetek vannak! Ahhoz, hogy egy kísérteties jelentés feladattal bízzanak meg, legalább a kísértetvadász szakma 5. szintjére (Szeánszvezető spiritiszta) el kell jutnod, hisz a kísértetek megtalálásához a LidércLokátorra van szükség!

A kísértetjárta ház MINDEN szobáját át kell kutatnod! Ehhez kattints a padlóra és válaszd a "Keressen kísérteteket" lehetőséget!

Amennyiben a helyiségben nem található kísértet, ezt az üzenetet kapod.

Ha azonban kísértetre bukkansz, így közlik veled.

A feladatablakban most már azt is jelzik, hogy hány kísértetet találtál már meg.

Két módon győzheted meg a kísértetet, hogy menjen el. Az egyik egy erőszakosabb út ("Adjon neki a DémonDöngölővel"), míg a másik sokkal békésebb. Beszélgess el vele. Tapasztalatom szerint ez sokkal rövidebb ideig szokott tartani. Ennek egy lehetséges (és jól bevált) menete:
1. "Nyugtassa meg szeretteivel kapcsolatban" - a kísértetek kezdetben nagyon ellenséges Simeddel. Ez az interakció az ellenséges viszonyt semlegesíti.
2. "Beszélgessen a teljes életről" - baráti viszony
3. "Nyugtassa meg szeretteivel kapcsolatban" - jó barátság
4. "Győzze meg, hogy lépjen tovább!"
Az utolsó lépéshez mindenképpen kell a jó barát viszony, különben hatástalan a meggyőzés. Ha ezt még nem érted el, Barátságos interakciók közül válassz. Az "Ismerje meg", a "Kérdezze a karrierjéről" lehetőségeket ajánlom.

Dühödt kísértetek inváziója

Feladatod ugyanaz, mint a Kísérteties jelentésnél. A különbség annyi, hogy ezek a kísértetek láthatóak, rengeteg bosszúságot okoznak a lakóknak. Ugyanúgy két módon távolíthatod el őket, a beszélgetés itt jóval gyorsabb!

Ezt a munkát általában a 7-8. szint környékén kapod meg. Ennek az az oka, hogy ezekkel a dühödt kísértetekkel szemben a felfejlesztett DémonDöngölő sokkal hatékonyabb.

Felszerelés és ruházat

A felszerelések sem a saját, sem a családi eszköztárban sem találhatóak meg. A ruházatot a családból bárki hordhatja.

A bal oldali uniformist munkába álláskor kapod meg, míg a jobb oldali a 6. szint bónusza.

DémonDöngölő - Alapfelszerelés

LidércLokátor - 5. szinttől elérhető, kísértetek keresésére szolgál

Felfejlesztett DémonDöngölő - 8. szinttől elérhető, nagyobb hatékonysággal bír

Digitális szellemdetektor - szomszédságban lévő szellemeket lehet segítségével megkeresni, csak a 10. szinttől használható, a kísértetvadász eszköztárában található meg. Használata:

Aktiválás után

a városban megbúvó szellemek helye láthatóvá válik. Ezután kísértetvadászod odautazhat, és a LidércLokátorral megkereshető őket.

Míg deaktiválás után a szellemek helye többé már nem látható.

Amikor Simed kiérkezik a helyszínre, a vele egy légtérben és hozzá közel lévő szellemek lesznek láthatóak. Elképzelhető, hogy hiába kattintasz rá egy szellem "gombjára", nem jön elő a "Szkenneljen" parancs, ez azért van, mert a szellem olyan helyen tartózkodik, amelyet a kísértetvadász nem tud megközelíteni. Pl.: egy házban vagy egy közösségi területen. Amennyiben egy lakott házban van bent, csöngess be, miután behívnak, már odabent is tudsz keresgélni. Másik lehetőség, hogy vársz. A szellemek vándorolnak, ha szerencséd van, kijönnek az épületből, és ott már elkaphatod őket.

Kitüntetések

Paratrófea

15 szellem befogása esetén jár. A kitüntetéseket a Városházán veheted át.

ParanorMedál

75 szellem befogása után lehet Simedé.

Simszalagrend

150 szellem befogásakor érdemli ki ezt a kitüntetést Simed.

Kis megjegyzés ehhez a három kitüntetéshez: csak szellem befogása után járnak. Hiába dolgozol kísértetekkel, azt sajnos ide nem számolják be. Nyomon követheted viszont ezt a számot: a jártasságok panelen a gyűjtői jártasságnál külön sort szántak ennek számolására.

Szellemmedál

7 paranormális nyomozás után érdemli ki Simed.

A kísértetvadász kulcsa

Két olyan kitüntetés van, amelynek átadásához ünnepség kötődik, ez az egyik. A kísértetvadász karrier 10. szintjének elérése után jár ez Simednek. Mivel ez volt Simem hoszútávú életcélja is, ezért külön öröm számára, hogy sikerült ezt 15 munkanap alatt teljesítenie. Készítettem néhány képet az átadó ünnepségről is. A kulcsot egyébként maga a polgármester adta át!

Az átadási ceremóniát követően Simed A város hőse hangulatjelzővel lesz megáldva 4 napon keresztül.

Paranormális mementó

A kísértetvadász szakma 10. szintjén 25 szellem befogása esetén kapod meg ezt a gyönyörű makettet.

Szellemek

Két féle képpen lehet őket csoportosítani:

Kor szerint
- fiatal
- öreg
- ősi

Típus szerint

Minél idősebb, illetve minél vérmesebb egy szellem, annál több simoleonba kerül.

Mikor kísértetvadászod elkap egy szellemet, bekerül az Eszköztárába.

Ha a kurzort rámozgatod egy szellemre, kis információs ablakocska jelenik meg, mely elárulja a szellem típusát, korát és értékét.

Ha rákattintasz, két lehetőség közül választhatsz: elengeded vagy elnevezed a szellemet.

Ha az elnevezés mellett döntesz, egy ablak jön elő, ebben bármilyen nevet adhatsz a szellemnek.

Ezek után az Eszköztárban is láthatóvá válik a szellem neve.

Ha az elengedés mellett döntesz, Simed kinyitja a dobozkát, amelybe a szellemet elzárta, és útjára bocsátja.

Erről ezt az üzenetet kapod.

A szellemeket fel is ajánlhatod tudományos célokra a Kutatólabor számára. .

Amikor így döntesz, egy ablakban megjelenik az összes, Simed Eszköztárában lévő szellem. Itt kiválaszthatod, melyeket szeretnéd felajánlani.

A szellemek értékét kifizetik neked.

Egyéb lehetőség

Kísértetvadászként lehetőséged van a temetőben lévő kísérteteket megnyugtatni.

Ehhez nem kell mást tenned, mint a sírfeliratra kattintva a megfelelő opciót kiválasztani.

Ekkor előtűnik az elhunyt szelleme és Simed néhány perc alatt megnyugtatja a háborgó lelket.

 

A tippet és a képeket Teteci készítette

My Sims Webáruház